Egy ideje már gondolkozom azon,

hogy hagyom a fenébe az egoblogot. A családi életről az önkorlátozás okán úgysem írok; annyira nem vagyok blogagyú, hogy ha valami apró dolog történik velem, akkor idevéssem (eszembe sem jut már jó ideje fejben írni); és bár az őszi szemeszternek vége van, és a novembertől februárig tartó időszakban van a családi események nagy része, illetve karácsony (vagy tán a szülinapom) óta töröm a fejem valami okos visszatérő poszton (pontosabban néha eszembe jut ilyen, de amikor jó ötlet is van hozzá, pesze éppen nem vagyok gépközelben), ami jól nem jött eddig össze, tehát valszeg nem is fog; a posztingeremet meg úgyis a zeneblogunkban vezetem le... Aztán persze ide írok arról, hogy mennyire jó lenne ide írni valami jót és érvényeset, ami manapság sztán tényleg nagy diónak tűnik, és a kígyó a farká seggébe harap, Da Capo Al Fine, oszt jónapot!

Keresések

Azért kíváncsi volnék, milyen gondolatmenet során jut el valaki odáig, hogy a következő szavakkal találja meg a blogomat: cíder, bébiangolna, ökofaszom.

A cídert még megértem. De a másik kettő? Karácsonyi időszakban? Ezért kérem, hogy kommentben jelentkezzen, aki az utolsó két szóra guglizott december 21-én  illetve 29-én, és a Mackosajtra jutott végül! Kössz.

Délután Csillaghegyen

láttam egy Mikulást betántorogni a kocsmába. A HÉV-en ülve az új Tom Waits-lemezt hallgatva annyira meglepő volt a jelenet összhatása, hogy majdnem utánafordultam, ahogy a szerelvény elhaladt a fazon mellett. Aztán az jutott eszembe: vajon régen is voltak már aznap bemákolt Mikik?

Ma reggel az volt a fejemben,

mikor felébredtem: jövő ilyenkor fogok életem felénél tartani. És aztán még sok minden berobbant az agyamba, de e helyett délelőtt fogadtam a családi jókívánságokat (uncsiöcsém szokás szerint nagy volt!), ebédeltem egy jó kínait, aztán TeCső-diszkót tartottam délután kettőig. Majd tanulás, mint ahogy most is.

Pécsett ma reggel esett a hó,

és erről rögtön eszembe jutott (nekem, a tél- és hidegmániásnak), hogy gyerekkoromban november huszadika körül már téli idő volt, és legkésőbb a szülinapomon megérkezett az első hó is. Felejthetetlen pl. az 1986/87-es óriás tél, amikor nyolcadikos koromban annyi hó esett, hogy csak az úttest közepén végigbotorkálva tudtam eljutni az oskolába - aztán másnaptól három napos tanítási szünet következett, plusz az akkoriban szokásos hétfői adásszünet ellenére volt műsor a tévében.

Szintén örök (és egyik legkorábbi) emlékem, amikor tesóm született, és akkora hó volt, hogy apa úgy ásta ki alóla a lakást. Az utak olyan jegesek voltak, hogy nem járt a 63-as busz, mert az adyligeti lejtőn nem tudott föl-le közlekedni.

Aztán ahogy gimis lettem, a telek melegebbek lettek, gyakran havat is alig láttunk tavaszig - és inkább csak a lucsok és a szürkeség volt Karácsonykor. Szerencsére a tendencia az utóbbi 5-7 évben megfordulni látszik: november végén megint rendes téli hideg van, és ha nem is sok, de valamennyi hó azért mindig leesik a szülinapom tájékán. A tél annyiban más, mint gyermekkoromban, hogy olyan, mintha az évszak két részre vált volna szét: újévig az idő közepesen hideg, és csak időnként van hó. A valódi zima a januártól márciusig terjedő időszakban érkezik meg, hirtelen lehűléssel, ami aztán két-három hétre állandósul. Ezt a valódi, téliesen hideg időszakot szinte mindig nagyobb mennyiségű hó kíséri.

Szeretem a telet; idén végre jó lenne egy igazi fehér Karácsony.

Ma reggel Kvanti zéhára menet

a Batyeszon eszembe jutott egy filmterv körvonala, amikor a villamosa előtt büszkén terpesztő, a sín közepén dohányzó sofőrt láttam. Az ugrott be, hogy úgy lehetne megvalósítani a tökéletes bűntényt, hogy a BKV villamosvezetői alkotnának egy csempész-fuvarozó szindikátust. Gyakorlatilag mindenhová elérne a kezük, mert senki sem gyanakodna rájuk, ők pedig csilingeléssel és indexeléssel kommunikálva titokban terítenénrek mindent, amire igény mutatkozna.

Persze a Batyeszon állva, és a templom toronyóráját bámulva nem ilyen kidolgozott gondolatsor villant fel a fejemben, csak annyi, hogy "villamos-sofőrök-csempésznek-filmötlet". A "részleteket" hazafelé jövet törpöltem ki.

Arra gondoltam, hogy

egyszer jól elbeszélgetnék Teodorával. Filmekről, zenéről, Douglas Admasről, meg minden másról. Nem tudom, ez hogyan jött - úgy látszik, az ökonometria tanulása érdekes gondolatokat húz elő az ember fejéből.

Sosem hittem volna, hogy feloszlik

az R.E.M. - olyan régen ismertem őket, hogy hétköznapok részei voltak. Hétfőn így derült égből villámcsapásként ért a hír. Ismertető-méltató bejegyzésnek sok értelme nincs, azóta megtették már mások helyettem. Viszont a Quarton olvasott videoklipes búcsúcikk jó ötletnek tűnt - ezt ültettem át a saját élményeimre. Összeírtam a legkedvencebb dalaimat mindegyik R.E.M. nagylemezről. Ez néha érintkezni fog a nagy átlaggal, néha pedig nem. Volt, ahol nem sikerült lemezenként csak egyet választanom, a Revealről pedig igazán egyet sem tudtam jó szívvel. Íme a végeredmény:

1. a 9-9, a Murmurről - azért, mert kollidzsos ficánkolás mellett nagyon jó a kommunikáció-képtelenségről szóló szöveg.

2. a So, Central Rain a Reckoningról - mert érzelmekkel teli, de nem érzelgős, mint később a hasonló hangulatú darabok itt-ott.

3. a Driver 8 a Fables of the Reconstructionről - mert életre kelti a nagybetűs Dél fülledtségét.

4. a Swan Swan H a Lifes Rich Pageantról - mert ebben a nótában is vastagon benne van a déli fíling, másrészt (és ez a fontosabb) ezt a féle alt-countryt később a 16 Horsepower vitte tökélyre és győzelemre.

5. a Fall On Me a Lifes Rich Pageantról - mert a szám végére elvonulnak a felhők és kiderül az ég. Tíz évvel később E-bow the Letter néven született meg a hangulati ikre a New Adventuresön.

6. a Finest Worksong a Documentről - ezt a lemezt ismertem meg legelőször behatóan tőlük, a dal pedig atipusos R.E.M.-szerzemény, de mégis azonnal felismerhető.

7. az It's the End of the World as We Know It (and I Feel Fine) a Documentről - mert a világ végéről jobb és humorosabb számot eddig még nem írt senki.

8. az Orange Crush a Greenről - mert ezzel a dallal rúgták az utolsót, mint hagyományos értelemben vett altrock zenekar.

9. a Pop Song 89 a Greenről - mert tökéletesen párosítja egymással a seggrázást és a politikai iróniát. Ráadásul a Tourfilmben hallható változata se kutya.

10. a Radio Song az Out of Timeról - mert jó ötlet volt Chuck D-t importálni a dalba, ráadásul 20 évvel később már csak ezt, és a Country Feedbacket tudom "csak úgy" meghallgatni erről a lemezről.

11. a Man on the Moon az Automatic for the Peopleról - mert tökéletes, és így megunhatatlan. A Nightswimming a lánydal-változata.

12. a Crush with Eyeliner a Monsterről - mert bár ezt a lemezt mind a mai napig imádom, és meg is tudom egyben hallgatni, ebben a kicsit elsikkadt számban és a What's the Frequency Kenneth?-ben mutatják meg igazán, hogy milyen az "R.E.M.-rock". Szintén megunhatatlan.

13. a Be Mine a New Adventures in Hi-Fi-ról - mert Tracy Chapman The Promise-ével együtt az "Ultimate Lovesong" feliratú halmazba tartozik. Egyszerű zene gyönyörű szöveggel.

14. a The Wake-Up Bomb a New Adventures in Hi-Fi-ról - az igazi energiabomba, zseniális szöveggel ("Carry me dead, bored, been there, done that, anything..."). Pont.

15. a Walk Unafraid az Up-ról - mert ilyen, amikor a kifacsart férfiszív sír.

16. a Leaving New York az Around the Sunról - mert elhozza az ősz illatát és hangulatát.

17. a Horse to Water az Accelerateről - mert az Eyeliner és a Wake-Up Bomb kicsit idősebb testvére.

18. az Alligator_Aviator_Autopilot_Antimatter a Collapse Into Now-ról - mert amolyan Doppelgänger-nóta: egyszerre hallatszik ki belőle a Green-korabeli (vagy előtti) altrockos és a gazdagon hangszerelt über-megafakin-szupersztár R.E.M.

+1.: a Bittersweet Me a New Adventuresről - mert szeretem, és kész.

+2.: a The Great Beyond az azonos című kislemezről - mert ez is egy tökéletes hangulatú és szövegű dal.

Harminc év alatt húsz-egynéhány örökbecsű darab. Valamit mégis csak tudott ez a négy ember.

Amőbás Einstand

Azt álmodtam, hogy egy egyetemi koleszban lakom, és bár először örültem ennek, igen gyorsan kiábrándultam belőle, mert a szobatársaim igazi kecsegek voltak, akik folyamatosan csak a területfoglalással törüdtek. Utóbbi dolog úgy nézett ki, hogy egyszer csak hirtelen mások cuccai (könyvek, cipők, ruhadarabok) jelentek meg az enyémek között, és innentől kezdve az illető bármikor kijelenthette, hogy az a terület vagy szobarészlet az övé. Úgyhogy állandóan figyelni kellett a polcokat és a szekrények belsejét, nehogy ilyesmi bekövetkezhessen. Kedves agyam, nem vagyok én egy Nemecsek, hát hogyan találsz ki ilyen baromságokat?

Ismét tanultam valamit

Méghozzá három dolgot is: az egyik, hogy a csomózott zsinórra emlékeztető arab írást kufikus írásnak hívják, és a nevét a mezopotámiai Kufa városáról kapta.

Másrészt, hogy az iraki zászló közepén kufikus írással az van, hogy Allah Akbar! Magát a két szavas kifejezést takbírnak hívják, melynek szimbóluma az iráni zászló közepén található.

Harmadrészt, hogy a középkori magyar királyság idején több magyar király is (mint pl. II.  Géza, III. István, III. Béla) veretett olyan dénárokat, melyeken kufikus karakterek voltak.

Ismét azt éreztem, hogy nem csak manapság, hanem régebben is kicsi volt a világ.