Egy újabb feliratkozó

életem Top 10 koncertjei közé: a szombati (május 12.) Sleep-koncert a Club202-ben (alias Wigwam). Tökéletes volt - ráadásul összefutottunk Norberttel, Pedroval, Toolviddel, Áronnal és Attilával. Sőt: láttuk Új Pétert is (sokadszorra), aki ugyanabban a tehenészingben volt, mint minidig.

Minél több The Police-t

hallgatok, annál inkább rájövök, hogy óriási egoja és jó zeneszerzői vénája ellenére Sting volt a legyengébb zenész a három szőke közül.

Múlt hét csütörtökön egyébként vettem egy új lejátszót, a Wayteq-em ugyanis három év után megadta magát. Méghozzá egy SanDisk Sansa Fuze+ 4 GB-osat, 12000 pénzért. Eddig maximálisan meg vagyok elégedve vele: a legelső feltöltés után ma kellett először rátölteni; illetve csodásan szól a Sony fülhallgatómmal. A tapipados kialakítást még szoknom kell, de a logikus felépítésű menü mellett kezdem megszeretni.

Lassan eltelt

egy hónap, és nem csináltam semmi komolyat. Vagyis nyilván de: meglepően sokat olvastam (bár a "valamikor elolvasom, ha lesz rá szabadidőm" képzeletbeli tornya nem szignifikánsan csökkent), zenét hallgattam (saját magamhoz képest meglehetősen keveset (bár az is eszembe jutott mostanában, hogy talán kevesebb zenét hallgatni nem is olyan rossz - mint régen: hagyni időt ismerkedni, megrágni, belefeledkezni)), és aztán...ööö...megint csak ugyanezeket előlről. Noszogattam magam, hogy csináljak már valamit, de mivel nem akarózott mennie, nem erőszakoskodtam. Súlyos volt az előző félév, lefáradtam agyilag, de testileg is: sosem volt még olyan, hogy egy télkezdet során háromszor is belecsússzak erős megfázásba, úgy mint 2011 végén, a Mindenszentektől karácsonyig tartó időszakban.

Most viszont lassan megint fűt a tettvágy - feladataim vannak, lassan gyűlők, meggondolni valók. Én magam is kezdek pénzügyes/menedzser fejjel gondolkozni, tehát valamire csak  jó lesz, ami megtalálni látszódik.

És a ritkán teregetett magánélet egy apró darabja: ma reggel nem ébredt föl 91. éves nagyanyám. Isten nyugosztalja - ha már ilyen hosszú élet adatott meg neki!

Boldog születésnapot!

Azaz: a harmadik.

Egy haszna kifejezetten

van a bennülős-nyugizós zord időnek: az utóbbi fél-háromnegyed évben kicsit kiesett az agyamból, hogy menyire szeretek csak úgy magamnak, kedvtelésből főzni. Mondjuk időm sem lett volna rá; viszont jó érzés volt visszatalálni a dologhoz a "nem kell rohannom, szépen nekiállok, és majd valamikor kész lesz" vonalon.

Úgyhogy tegnap rittyentettem egy finom zöldséglevest, másodiknak pedig fasírtot sütöttem, és mellé krumplipüre volt a köret. Finom volt mind, öejjj!!!

Mindezek mellett tegnap délelőtt 1/2 10 körül megjött a hó. Sajnos nem teljesen "igazi" hó volt, hanem az általam nem annyira szeretett porhó, de legalább fehér lett az utca, és az egész világ. Nap közben kitartóan hullott az égből - összesen 8-10 cm esett szombat estig, majd elállt.

Kis lépés az emberiségnek,

de nagy lépés volt ma reggel nekem: -13 °C volt odakinn, amikor boltba mentem, hogy a hétvégéig bevásároljak. Hogy érzékeltessem, mennyire alacsony hőmérséklet ez: hajnal négykor felébredtem, és a konyhában maximumra föl kellett tekernem a gladiátort, mert ott annyival volt hűvösebb a lakás többi részéhez képest, mint amennyivel melegebb a lakás a lépcsőházhoz képest (a konyha és a középső szoba alatt van a ház lépcsőházának bejárója). A Sparban pedig mindig melegem szokott lenni: nyáron a nyári meleg, télen a nagykabátos öltözet plusz a fűtés miatt. Most rajtam volt öt réteg ruha, a kabát, a sapka és a sál, és majdnem fáztam.

Ha minden igaz, holnaptól minderre még havazás is jön.

Az idei fehér karácsony

kívánságommal ellentétben elmaradt. Most viszont úgy látszik, hogy visszatér az igazi nagy tél. Negyedszázad után megint kiugróan alacsony hőmérsékleti értékek várhatók a hét végétől kezdve, egészen a jövő hét végéig - a meteorológiai előrejelzés legalább is ezzel számol. Izzítják a hókotró gépeket, feltöltik a sókészleteket, a Katasztrófavédelem pedig előrelátón már fogalmazza a különleges helyzetekre tartogatott utasításait.

Nem mesélem el sokadszorra is nyolcadikos élményeimet, viszont igyekszem szárazon tartani a puskaport. Holnap reggel egy hétre előre bevásárlok jól, így ha tényleg beüt a zima, semmi meglepetés sem érhet. Biztos, hogy a jövő héten egyik reggel sem megyek ki az utcára -15 °C alatt; valszeg, hogy ilyen időben akadozni fog a közlekedés (annak ellenére így gondolom, hogy pont egy évtizede lakom a kerületben, és a HÉV még mindig ment, akármilyen idő volt), és ha lesz is oktatás, senki sem fog bemenni az egyetemre.

Persze lehet, hogy az egészből nem lesz semmi. Három napnál messzebbre ugyanis az időjárás-előrejelzés csupán a historikus adatokból, és az adott napot közvetlenül megelőző 48-72 óra időjárásából valószínűségi alapon levont következtetés. Vagyis nem több egy hipotézisnél.

Egy ideje már gondolkozom azon,

hogy hagyom a fenébe az egoblogot. A családi életről az önkorlátozás okán úgysem írok; annyira nem vagyok blogagyú, hogy ha valami apró dolog történik velem, akkor idevéssem (eszembe sem jut már jó ideje fejben írni); és bár az őszi szemeszternek vége van, és a novembertől februárig tartó időszakban van a családi események nagy része, illetve karácsony (vagy tán a szülinapom) óta töröm a fejem valami okos visszatérő poszton (pontosabban néha eszembe jut ilyen, de amikor jó ötlet is van hozzá, pesze éppen nem vagyok gépközelben), ami jól nem jött eddig össze, tehát valszeg nem is fog; a posztingeremet meg úgyis a zeneblogunkban vezetem le... Aztán persze ide írok arról, hogy mennyire jó lenne ide írni valami jót és érvényeset, ami manapság sztán tényleg nagy diónak tűnik, és a kígyó a farká seggébe harap, Da Capo Al Fine, oszt jónapot!

Keresések

Azért kíváncsi volnék, milyen gondolatmenet során jut el valaki odáig, hogy a következő szavakkal találja meg a blogomat: cíder, bébiangolna, ökofaszom.

A cídert még megértem. De a másik kettő? Karácsonyi időszakban? Ezért kérem, hogy kommentben jelentkezzen, aki az utolsó két szóra guglizott december 21-én  illetve 29-én, és a Mackosajtra jutott végül! Kössz.

Délután Csillaghegyen

láttam egy Mikulást betántorogni a kocsmába. A HÉV-en ülve az új Tom Waits-lemezt hallgatva annyira meglepő volt a jelenet összhatása, hogy majdnem utánafordultam, ahogy a szerelvény elhaladt a fazon mellett. Aztán az jutott eszembe: vajon régen is voltak már aznap bemákolt Mikik?